A munkavállalót minden munkaviszonyban
töltött naptári évben megilleti
a szabadság (azaz a díjazott
pihenőidő), amely alap- és
pótszabadságból áll.
Az alapszabadság mértéke a
munkavállaló
életkorától függ
– ennek alapján minimum 20, maximum
30 munkanap alapszabadság járhat. Egyes
munkavállalói rétegeknek a
törvény pótszabadságot
ír elő. Ezek a munkavállalói
csoportok: a fiatal munkavállalók, a
gyermeket nevelő szülők, a vakok, a
föld alatt dolgozó, illetve az
ionizáló sugárzásnak kitett
dolgozók.
A szabadságot –
főszabályként – az
esedékesség évében kell
kiadni. A tárgyévet követően is
lehetőség nyílik azonban a
szabadság kiadására, ha a
munkáltatónál felmerült
kivételesen fontos gazdasági érdek
ezt indokolja, vagy ha a munkavállalót
betegsége, vagy a személyét
érintő más,
elháríthatatlan akadály
meggátolta abban, hogy a
szabadságát a tárgyévben
vegye igénybe.
A szabadságra való igény
három év alatt évül el.
Bár a munkavállalónak alanyi joga
van a szabadságra, a szabadságot nem a
munkavállaló „veszi ki”,
hanem a munkáltatónak kell kiadnia. A
Munka Törvénykönyve
értelmében ugyanis a
munkavállaló csak az
alapszabadsága egynegyede felett rendelkezhet
szabadon, a szabadság efölötti
része kiadásának időpontja
tekintetében a munkáltató jogosult
diszponálni.
Fontos szabály, hogy a szabadságot
természetben kell kiadni, tehát
pénzben nem lehet megváltani. Ez
alól csak két kivétel van: az
egyik az, ha a munkaviszony megszűnik, a
másik pedig, ha a sorkatonai, illetve
polgári szolgálatra hívják
be a munkavállalót, és az
időarányos szabadságot még
nem kapta meg.
2013. január 1.-től a
munkavállaló szabadságára
vonatkozó jogszabályok a 2012.
évi I. törvény (új Mt.)
szerint, a következőképpen alakulnak:
A munkavállalónak a munkában
töltött idő alapján minden
naptári évben szabadság
jár, amely alap- és
pótszabadságból áll.
Az alapszabadság mértéke
egységesen 20 munkanap.
A munkavállalót életkora szerint
pótszabadság is megilleti. Ennek
mértéke 1-től 10 munkanapig terjed.
1 munkanap pótszabadság azt a
munkavállalót illeti meg, aki a 25.
életévét, 10 munkanap pedig azt,
aki a 45. életévét
betöltötte.
A hosszabb tartamú pótszabadság a
munkavállalónak abban az évben
jár először, amelyben a
jogszabályban meghatározott
életkort betölti.
Pótszabadság illeti meg a
munkavállalót, amennyiben az
alábbi csoportok valamelyikébe tartozik:
gyermeket nevelő szülő, fiatal
munkavállaló, föld alatt
dolgozó, ionizáló
sugárzásnak kitett dolgozó,
és az a dolgozó, akinek a legalább
ötven százalékos
mértékű
egészségkárosodását
rehabilitációs szakértői
szerv megállapította.
A szabadságot
esedékességének
évében kell kiadni. Ha azonban a
szabadságot munkavállaló
oldalán felmerült ok miatt nem lehetett a
tárgyévben kiadni, akkor az ok
megszűnésétől
számított hatvan napon belül kell
azt kiadni. Tárgyévben kiadottnak
minősül az a szabadság is, aminek az
igénybevétele az
esedékesség évében
megkezdődik és a szabadság
következő évben kiadott része
nem haladja meg az öt munkanapot.
Ha a munkaviszony október elsején vagy
azt követően kezdődött, a
munkáltató a szabadságot az
esedékességet követő év
március 31-ig adhatja ki. Szintén az
esedékességet követő év
március 31.-ig van lehetőség a
szabadság egynegyedének
kiadására, ha azt a
munkáltató kivételesen fontos
gazdasági érdeke vagy a
működését közvetlenül
és súlyosan érintő ok
indokolja, és kollektív
szerződés rendelkezése ezt
kifejezetten megengedi.
A munkáltatónak lehetősége
van arra is, hogy – a felek
megállapodása alapján – az
alap (20 munkanap) és életkor
alapján járó
pótszabadság (1-10 munkanap)
egyharmadát az esedékesség
évét követő év
végéig adja ki.
A szabadságra való igény
három év alatt évül el.
Bár a munkavállalónak alanyi joga
van a szabadságra, a szabadságot nem a
munkavállaló „veszi ki”,
hanem a munkáltatónak kell kiadnia. A
Munka Törvénykönyve
értelmében ugyanis a
munkavállaló csak hét munkanap
szabadság (kivéve a munkaviszony
első három hónapját) felett
rendelkezhet szabadon, a szabadság
efölötti része
kiadásának időpontja
tekintetében a munkáltató jogosult
diszponálni.
Fontos szabály, hogy a szabadságot
természetben kell kiadni, tehát
pénzben nem lehet megváltani. Ez
alól csak egy kivétel van: a munkaviszony
megszűnésekor, ha a
munkáltató az arányos
szabadságot nem adta ki, azt meg kell
váltani.
A betegszabadságra vonatkozó
előírások tartalmukban nem
változnak 2013. január
1.-étől sem, azonban azokat az új
Mt. 126. § fogja szabályozni.
A munkavállalónak naptári
évenként 15 munkanap
betegszabadság jár, melynek
időtartamára a
munkáltatójától a
távolléti díj 70
százalékát kitevő
díjazásban részesül. (Ha a
munkavállaló kimerítette a
betegszabadsága 15 napját, akkor
betegsége idejére már a
társadalombiztosítástól kap
ellátást: táppénzt.)
A 15 nap betegszabadság akár több
alkalommal, illetve hosszabb
keresőképtelenség idején egy
alkalommal is igénybe vehető.
Ha a munkavállaló munkaviszonya adott
munkáltatónál év
közben kezdődik, akkor a
betegszabadságnak csak az időarányos
része jár. Ha a
munkavállaló az év folyamán
már másik
munkáltatónál is munkaviszonyban
állt, a betegszabadság
mértéke az új
munkáltatónál nem lehet több,
mint a naptári évre járó
betegszabadság még igénybe nem
vett része.
A szabadságtól eltérően, a
betegszabadság naptári évben
igénybe nem vett része a
következő évre nem vihető
át, tehát ha a munkavállaló
az adott évben nem volt, vagy ha 15
munkanapnál rövidebb ideig volt
keresőképtelen, akkor a
betegszabadsága, illetve annak egy része
úgymond „elveszik”.
A betegszabadságra való
jogosultságot, azaz a keresőképtelen
állapotot minden esetben a kezelőorvosnak
kell igazolnia.
Lényeges rendelkezés, hogy ha a
munkavállaló üzemi baleset, vagy
foglalkozási betegség miatt válik
keresőképtelenné, az nem
számít bele a betegszabadságba.
A feladat ellátásához
kapcsolódó e-mail cím: info@lab.hu |