A Pályázati kiírás 11.
melléklete az RFKB 2011. évi, a
2012/2013-as tanévre vonatkozó
döntése szerinti "támogatott"
és "kiemelten támogatott"
szakképesítéseket tartalmazza,
valamint ezen szakképesítéseken
túl valamennyi régióban
feltüntetésre kerültek azok a
szakképesítések is, amelyek az
Országos Képzési
Jegyzékről és az Országos
Képzési Jegyzék
módosításának
eljárásrendjéről
szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm.
rendeletben kiadott OKJ-ban szereplő
képesítések közül
indíthatók 2012. szeptember
1-jétől, és a
Pályázati kiírás 2. f)
pontja szerint a pályázat
keretében valamennyi régióban
támogathatók. Ez utóbbi
szakmák a 2012. évi OKJ-nak
megfelelően 7 számjegyű OKJ
azonosítóval rendelkeznek a
listában. Így a 11. sz.
mellékletben az adott régióban a
pályázattal támogatható,
valamennyi szakma szerepel. Az "Év" oszlop a
régióban pályázható
szakképesítéseket
tartalmazó OKJ, illetve
módosításának
évszámát jelöli.
A 11. melléklet a
szakképesítéseket
tartalmazó OKJ alapján
készült, melyben a szakmák
megnevezése mellett lévő
számok (indexek) az OKJ szerint kerültek
feltüntetésre. Ezen számok
jelentését az OKJ-t kiadó rendelet
jelmagyarázata tartalmazza (a 133/ 2010. (IV.
22.) Kormányrendelet 1. sz.
mellékletének 2. 2.2. pontjában
foglaltak szerint a 2-es szám a
párhuzamos képzésben
oktatható művészeti
szakmákat, a 4-es szám azon
szakképesítéseket jelöli,
melyekre az MKIK által szervezett mestervizsga
épül).
|